Györök Borbála és Nagy Adrienna: Prototype

A tervezés során Réka egyedi igényei és ízlése mellett igyekeztünk figyelembe venni a protéziséhez fűződő, néha ellentmondásos viszonyát is. Réka belső vívódását két ellentétes minőségű anyaggal jelenítettük meg: az elfogadást, a magabiztosságot egy áttetsző anyag képviseli. Az overál jobb szárán végigfutó cipzár könnyebb és gyorsabb hozzáférést enged a protézishez. Fontosnak tartottuk azt is, hogy a ruha ne eltakarja, hanem kiegészítse Réka protézisét.

A praktikus szempontok mellett a tervezett kollekció eszmeisége, hozzáadott értéke ezúttal jóval nagyobb jelentőséggel bírt, mint az eddigi tervezéseink során. Ezért nem csak Réka egyedi igényeire reagáltunk – a divat segítségével szerettük volna megragadni a társadalom figyelmét.

Modell: Lukoviczki Réka

Györök Borbála, öltözéktervező, a MOME Divat- és textiltervezés MA képzés hallgatója. Ösztöndíjasként tanult a London College of Art sportswear szakán és az École Superieure des Arts Décoratifs Paris, ENSAD-on. Szívesen vesz részt kísérleti és technológia-igényes projektekben, valamint összművészeti kollaborációkban. Munkáival a közönség eddig – egyebek mellett – a Mercedes-Benz Central European Fashion Week, a Musée d’Orsayben (Párizs) a Sziget Fesztivál, a Jól áll neked a tolerancia divatshow, és az ArtPlacc fesztivál keretében találkozhatott.

Nagy Adrienna, öltözéktervező, előbb tájépítésznek tanult a Corvinus Egyetemen, majd elvégezte a MOME Divat- és textiltervezés BA képzését. 2016-ban megnyerte a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége megbízásából kiírt Jól áll neked a tolerancia divatpályázatot. Munkáival többek között a Budapest Design Week és a Mercedes-Benz Central European Fashion Week eseményein szerepelt. 2016-17-ben az avantgárd berlini divattervező, Esther Perbandt gyakornoka volt, 2017-ben pedig elindította saját márkáját nnash néven.

https://www.facebook.com/nnnnnash/

Tervezési folyamat

Moodboard
Fotó
Nyers képek